Sziasztok!
Akkor folytathatjuk?
A PET CT eredményével felszerelkezve irány a nőgyagyász onkomókus…
Na de melyik???
Az egyik drága— az I Női Klinikán tevékenykedik. Már Pet előtt kerestem, sajnos csak központi számot ismertem, így kicsit döcögősen indult a kapcsolatunk…
Persze az életben nem sok olyan dolog van, ami nekem egyszerűen sikerülne, pont ez benne az izgalmas!
Nos az első telefon hívásomkor közölték, a doktor úr szabadságon van.
Na! Gondoltam magamban… ez így nem lesz egy egyszerű menet, de mint tudjuk, nem vagyok az a feladós fajta!
Közben a másik ajánlott doktor bácsit is zaklatni kezdtem… Nos neki tudtam a mobil számát, ez egy cseppet leegyszerűsítette a dolgot, ráadásul brutál jó fej, mert VISSZAHÍV!!!
Vele annyiban maradtam, a PET CT eredményével a kezemben jelentkezzek és akkor megbeszélhetjük a randevút.
Persze ő nem randevúnak minősítette, de számomra az volt, miután rágugliztam és alájultam a látványtól!
Hetekig azzal szórakoztam, hogy a barátnőimnek és kedves hölgy ismerőseimnek elküldtem a fotóját! Egye meg őket a sárga irígység, micsoda pasival lesz dolgom!
Nos a csajok többsége nem hitt a szemének, azt modták, ez nem orvos, hanem filmsztár és azonnal kutakodni keztek női fertályaikon, vajon nem romlott-e bennük valami, amivel hősünket felkereshetnék!
Ugye hogy ugye???
De sasszézzunk szépen vissza első delikvensünkhöz, aki épp szabadságát töltötte…
Gondoltam két vasat tartok a tűzben (Értsd két pasit hülyítek)… mert arra gondoltam, mégiscsak én volnék a NŐ, nekem kell választanom!!! 🙂
Szóval a következő héten ismét a telefonos zaklatás útjára léptem, és nosza felhívtam a klinikát…
A központos hölgy kérdése: – Melyik klinikán dolgozik a Dr. Úr?
Mire én: az egyesen.
A hölgy: Belgyógyászaton???
Én: öööö nem, a nőin…
Sikertelen kapcsolás után, úgy dönöttem az egyes klinika portáján próbálkozom…
Kedves fiatalember közölte velem, megpróbál kapcsolni…
Hát… kapcsolni mondjuk kapcsolt, mint annak idején Rózsa Gyuri a televíziós játékban!
Elhaló női hang a telefonvonal végén… Én jókislányhoz illően bemutatkoztam, elmondtam szépen okosan kit is keresek.
Mire a másik oldalról: Nem tudom mi történt, én is egy beteg vagyok és reggel óta egy orvost szeretnék elérni!
Én felröhögtem: Akkor mind a ketten Weiner elvtársra várunk??? (Segítek Kern kabaré)… Nos ő sem értette miről beszélek, így telefonos kapcsolatunk tiszavirág életűre sikeredett, pedig épp megkérdeztem volna, hogy az NDK turmixgép, a kivehető ajtós megjött-e már…
Újra próbálkoztam, a portás felvilágosított, nem is tudja kapcsolni, hisz betegállományban van!
Na puff neki! Így most hogy a csudába válasszak???
Később megtudtam, a szabi alatt síelni volt, ott kapott infarktust, ott élesztették újra, jelenleg gyógyulófélben van Magyarországon, de gyanítom nem nagyon lett volna értelme a randinknak a kardiológián… Legalábbis az én szempontomból!
Persze értem én ezt az egészet! Meghallotta, hogy engem kellene műteni, és azonnal szívrohamot kapott szegénykém!
A másik úgy fest vagy nagyon bátor, vagy nem ismer! Mert az életerősen várta a napot, amikor elkábíthat és azt tesz velem a kis huncut, amit akar! (Azóta megismert… hát nem tudom most hogy érzi magát…)
Nos… eredménnyel a kezemben, megbeszéltük a találkát…
Az Istenhegyi Géndiagnosztikára invitált, mire én elcsukló hangon érdeklődtem: Az fizetős???
Kedvesen kérdezősködött halmazállapotom iránt: Miért az gond???
Hááááát a gyereklétszámot illetően bizony gond, basszus!
De hiper-szuper jó fej emberünk elintézte a téritésmentességet!
Testvérkém kíséretében cammogtam a megbeszélt vizsgálatra! Szegénykém… tuti azért jött, hogy megszemlélje a “Jó pasit” de én gonosz módon nem mutattam ám meg neki!!!
Közepes léptékű várakozás után beléphettem a szentélybe! És most olyat mondok, hogy azonnal rájöttök… rettenetesen öregszem!!! (Bakker)
Beléptem, és fél másodperc alatt nem eszméletlen jó pasit láttam, hanem a higgadt, nagy tudású ORVOST!
Gáz… mi??? Ez van!
Hihetetlen rutinnal pillanatok alatt feltérképezte a rendszert ami odabent a pocakomban lakozott a fantasztikus ultrahangos tudásával.
Aztán leforrázott… műtét kb 4 hét múlva!
4 hét???? Én tegnap AKAROM!!!
Azonnal vegyék ki! Olyan érzés volt, mintha egy parazita lett volna bennem! Egy dolgot tudtam, szabadulni akarok tőle!
Higgadt pasasunk azonban megnyugtatott… nem lesz dráma… ez a négy hét még belefér!
Mit tehettem mást, elfogadtam, hacsak nem akartam magam otthon megműteni a konyhaasztalon. Mert egy dolgoggal tisztában voltam! Én azt szeretném, sőt AKAROM, hogy ez az ember műtsön meg!
Mert áradt belőle a tudás, a nyugalom, a hozzáértés!
(Később többen biztosítottak arról, hogy a lehető legjobb döntést hoztam! Mert egyszer kell megműteni, de akkor jól!!!)
Így hát a tényt elfogadva egy jeges havas-esős zord február 13. napon oldalamon a nővérkémmel hazaindultam…
folyt. köv….