Sziasztok Drágáim!
Kénytelen vagyok villámgyorsan írni, mivel azt hihetitek, direkt feszítem túl a húrt, és nem írok a vizsgálat eredményéről!
Először
is, nem az idegeiteket kívántam felborzolni, ámbár én is végigizgultam
közel egy hónapot, egy kicsit nektek sem árt, de nem vagyok gonosz!
Nos a kapott időpont igencsak későire sikeredett
Izgulás helyett azonban, a tettek mezején jártam (csupán merő tévedésből)
Nővérkémet megkértem tartson velem, mert semmi hangulatom nem volt ehhez a vizsgálathoz! Volt már benne részem ugyanis!
Ha
nincs szerencsém, nem talál elsőre a szúrás (vastag a fala a bent lévő
szúrni valónak, nem megy át a tű), akkor vagy újra böknek, vagy
forgatják benned egy kicsit a cuccost!
Nos ezt útálom!!!
Azért
kerültem és nem léptem a tettek mezejére, mert tulajdonképpen én már
beletörődtem a vizsgálatba, de hétfőn kötelességszerűen tájékoztattam a
Lővey doktort a fejleményekről!
Ő ismét csak mosolygott a történeten,
és igyekezett felvenni a kapcsolatot egy specialistával, átbeszélni az
ügyemet, hátha meg tud menteni ettől a macerától! Mivel mondtam neki,
nekem semmi bajom, de ezzel a vizsgálattal fognak megölni, annyira félek
tőle!
Igazság szerint belémverték a csúfot, és ott tartottam, most már bármi áron, de kell a bizonyosság, hogy semmi gond nincs!
Néhány
nap múlva felhívott, és közölte, a specialista is úgy látja, a lelet a
szoptatásnak megfelelő képet mutatja, de a jobb cicimben (ott voltam
műtve) látnak valami gyanúsat, nos azt szúrni kéne! Puff neki, ez van!
Először
is már nem féltem, beletörődtem. Másodszor, mutassatok nekem még egy
embert, akinek ily módon diagnosztizálva van, hogy szoptat! Be-be-bi!
Nekem ilyenem is van!!!
Papírom van róla, hogy szoptatok!!!
Az
időpontom október 19.-re szólt. Nővéremmel hosszasan egyeztettünk az
időpont tekintetében, azonban én eltévesztettem, úgy emlékeztem fél
egyre szól a behívóm!
Természetesen vasutassztrájkos jó reggelre ébredtünk!
Én figyelem ám ezeket!
Mindig akkorra időzítik a sztrájkot, amikor nekem az onkológiára kell mennem! Ezek engem megfigyelnek! Te jó ég! Mi jöhet még!
A legutóbb még a BKV-sokkal is szövetkeztek! Jó lesz vigyáznom…
Reggel biztos, ami biztos betelefonáltam, és közölték 10: 15-re szól a papírom!
Remek!
Ekkor volt 8: 14, a következő vonat 8: 16-kor megy. Hát az elég érdekes
lenne, ha elérném! Még fel sem voltam öltözve, épp a játszós ruhámban
restauráltam a lakást!
A 9: 16-ossal nem igazán érek oda! De megnyugtattak 11: 00-ig odaérhetek!
OK. Telefon a kistesómnak, ő sajnos nem tud így velem tartani! Kicsit sajnálom, de már tényleg hihetetlenül bátor vagyok!
Nekivágok hát egyedül!
Fura érzés! A vonatok megpróbálok izgulni, hál Istennek nem sok sikerrel!
Elönt a nyugalom és a biztonságérzet!
Csodálatos érzés abban a pillanatban!
Vonatozás, sztrájk ide vagy oda, jön a vonat, ugyan mindenütt megáll, de legalább haladunk!
Sietek, ahogyan csak bírok, kb. 10: 57-re érkezem! (Végül is annyit mondtak 11: 00-re érjek oda, hát az sikerült!)
Becsöngetünk, kijön egy hölgy, kéri a beutalókat. Na nekem az nincs!
Akkor nem fogadnak, behívó nélkül nem!
Mondom
én a jóasszonynak, hogy nekem tuti időpontom van, az orvosom
asszisztense telefonban jelezte, illetve ma már velük is beszéltem, és
tudnak rólam, hisz ők jelezték mikorra kell jönnöm!
Hajthatatlan marad! Menjek el és szerezzek beutalót!
Tanácstalanul
körbenézek, ez a nőci most itt viccel velem? Az én orvosomat kész
tortúra bármikor is utolérni. És ha bent sincs, akkor mi csinálok!
Nem sokat szórakozik velem, beszedi a többiek lapját és faképnél hagy!
Ott
állok tanácstalanul, akkor most mi a manó legyen? Már éppen indulnék
tétován, szerezni valami beutáló 😉 félét, amikor kiszólnak a mikrofonon
keresztül: -Az a hölgy, akinek nincs beutalója, jöjjön be!
Remek, az csak én lehetek! (Mindig mondtam nektek, hogy nem vagyok egyszerű eset!)
Bemegyek.
A másik asszisztensnek van szíve, megnézi a gépben, valóban készült-e
nekem beutaló. Nézem, a pulton már kikészítve a kartonom, ezek itt
vártak rám!
Hurrá! Már egy előny! Azt mondja, a karton, még nem beutaló! Jogos!
Először
csóválja a fejét, hogy nincs bizony! Aztán gondol egyet, másfelé
keresgél a gépében, s lőn csoda, megtalálja! Kinyomtatja, s minden
rendben! Mehetek várakozni!
Hát, vagyunk egy páran, de ez itt megszokott jelenség! Kb. 1-2 órára kell átlagban számítani, mire végez az ember!
Asszisztencia jön-megy, nevek hangzanak, a hívottak eltűnnek egy –egy vetkőző fülkében.
Hamarosan
papírral a kezükben távoznak. Arcokat fürkészek, de látom valószínű
mindenhol minden rendben. Egy hölgynél bonyolódik talán a dolog, de ő
sem látszik idegesnek (Ő az egyetlen, aki férfikísérővel érkezett! Be
kell vallanom, irigylem! Én is jobban érezném magam, ha Zoli velem
lenne, de ő már csak ilyen nem bírja ezt a környezetet! Ez van! Egyedül
is menni fog! Bár ha a férjem itt lenne, vészesen végigröhögnénk az
egészet!)
Továbbra sem bírok aggódni! Tökéletes leletet érzek!
Már igazán a szurka-piszkától sem félek! Csak azt latolgatom, melyik
ajtón fognak behívni..
Közben ki-be járkál egy jelenség! Egy
fantasztikusan csinos, elegáns hölgy! Csinis, ápolt, szőke (nem
cicababa, 40-50 közötti érett asszony!)
Fekete csinos cipő, fekete
harisnya a karcsú, gyönyörű lábain. A fehér köpeny alatt törtfehér blúz,
hosszú gyöngysor.
Egyszerűen magával ragadó! Amit sugároz az valami
csoda! Visszafogottan irigykedek rá! Síkit róla a természetes elegancia
és az intelligencia! Csodálom az ilyen nőket. Persze az én harsány
stílusommal (már ami a megnyilatkozásaimat illeti, nem az én műfajom, de
azért csodálni azt szabad, nem?
És képzeljétek, röpke egy órás várakozás után hozzá kerülök be! Tudjátok mit! Még kedves és okos is!
Alaposan
megvizsgál, (tapizás, mellultrahang) átbeszéljük a szitut, ő is úgy
látja egyértelmű, hogy a szoptatás miatt ilyen a lelet. De! A jobb
oldalon azért mégis szúrna! OK!
Most már mindegy, úgy érzem jó kezekben vagyok+ nem félek+ tuti jó lesz a lelet!
Eszköz elő, én inkább nem néznék oda!
Szúrás, mintavétel kibírható, bár egy moziban szívesebben lennék, ha már valamit csinálni kell!
Kész! Papíros készül, számomra szívderítő szavakkal. Minta a kezemben, irány a citológia!
Mielőtt
távoznék, elmondom neki mennyire elegánsnak és gyönyörűnek tartom. Ő
kedvesen mosolyog, megkapó bájjal veszi tudomásul,. És köszöni meg a
szavaimat!
Igen ám, de bent van egy asszisztens, aki szinte
láthatatlan volt mindaddig! Szegény, biztosan rémesen érezheti most
magát, ráadásul a maga módján ő is kedves volt! Visszadugom hát a fejem
az ajtórésen és hozzá is szólok: -maga pedig egy tündér!
Szeretem
elmondani az embereknek, amit gondolok róluk. Ha kell vadidegeneknek
is! No nem azt, hogy rémes, ahogy kinéz, meg miért nem mosolyog, hanem
csak a pozitív dolgokat! Akkor legalább tudnak róla milyenek, felderül
az arcuk, és lesz egy ragyogó napjuk! Miattam, de leginkább maguk miatt!
Öröm
az embereknek adni! Bár néha sült bolondnak néznek miatta, de akkor is
jó érzés! Kritizálni, leszólni mindenki tud! Szeretettel megszólalni
kevesen! Már csak azért is, nehogy már a másik jól érezze magát a
bőrében!
Negatív véleménye mindenkinek van, azt szórni a világba jól esik, na de elismerést!
Szeretném
megkérdezni: ha ismerősnek, netán vadidegennek megmondjuk, hogy
mennyire csodáljuk, akkor az nekünk kerül valamibe? Netán pénzbe? NEM?
Akkor meg miért fosztunk meg másokat, és magunkat egy jó érzéstől? Mert
hülyének néznek? És aztán? Nagy az Isten állatkertje!
Ugyan sétáltam
már én a Auchan áruház közepén kosárral a fejemen, és megkérdeztem, hogy
ez-e a diliház, mert úgy éreztem magam a kiszolgálás miatt! Idiótát
csináltam magamból? Igen, de az ott és akkor nekem jól esett! Ma is
megtenném! Viselkedjek, mert felnőtt hat gyerekes nő vagyok? OK! De a
világ számomra csak így, őrülten elviselhető! Aki meri próbálja meg!
Pazar egy érzés! Amikor nem törődsz azzal mit szólnak mások!
Felszabadulsz!