Úgy hiszem egy ember életében kétszer maximálisan elég, sőt több is, mint elég szembenézni ezel a tébollyal.

A három már durván sok! Még nekem is… pedig én aztán kemény dió vagyok!

Mindegy, ha harc, hát legyen harc!

Az első harcot önmagammal kell megvívnom!

Ne sírjak, na lássák, ne omoljak össze!

De nem sikerült. Sírtam, olykor látták, és össze is omlottam. Hol jobban, hol kevésbé jobban sikerült.

Mikor másnap felhívtam Ágikámat, és elmondta rosszak lettek a tumor markeres erdmények, hiába próbáltam mindenféle apróságba kapaszkodni, a lelkem akkor már kezdte feladni. Kezdtem önmagam mázsás súlya alá keveredni, elöntött a tehetetlen halálfélelem!

Igen! Én sem vagyok erős! Én sem bírok ki mindent, ne gondoljátok!

Szerencsére most a férjem volt erősebb és határozottabb nálam. Ő felemelt, és segített, hogy állva is maradjak.

Van egy nagyon okos, nagyon intelligens barátnőm… Ő is sokat segített. Azt tanácsolta, csak a következő lépésre koncentráljak.

Neki is köszönhetem a jelenlegi állapotomat (mármint lelkileg).

Igen, most ezt az utat követem! Lábam előtt a következő cél… és én menetelek, mert menni kell!

Ő volt az, aki rábeszélt, nézessük meg még másik orvossal. Igaz, a másik orvos sem nevetett fel, hogy ugyan drága! Mit is keresünk? Nincs itt semmi oda nem illő! A maga kismedencéje ebből a szempotból pont olyan üres, mint a feje!  😀

Mert ez a valami… sajnos ott vert fészket, a legbensőbb részeimben… Ott ült, piknikezett a barátaival, és mikor bekukucskáltunk a partyra, gúnyosan felémfordította a fejét, és diadalittasan rám nevetett.

Pár napra rá egy nőgyógyász is megvizsgált. az ő véleménye is lesújtóra sikeredett.

Viszont, ahogyan az onkomókus asszisztense, úgy ő is ajánlott nekem egy orvost! Még válogtni is lehet??? AZTA!!!

Ezután a következő lépés a PET CT volt… amire még várni kellett…

Ilyenkor a legszörnyűbb a várakozás! Úgy érzel a nem hívott “vendégeid” iránt, mitha undorító paraziták lennének, szeretnél tőlük minél előbb szabadulni, ne okozzanak több kárt!

A bizonytalanság, a harc az idővel, a legrémesebb dolog!

Rettegés… vajon van-e áttét valahol?

A Pet Ct-re 2-3 hét, mire időpontot adnak egyáltalán… ez még a szerencsésebb eset!

Akkor most utazzunk egy kört az időben!

Kapaszkodjatok, mert nagyon gyors menet lesz!!!

2017 dec.29.   Érzem, hogy valami nincs rendjén.

2018 január 04. elmegyek a körzeti orvoshoz, aki antibiotikumot ír.

2018 január 24. telefon az onkológusnak, hogy szeretnék egy hasi UH-t, mert nem múlnak a tünetek.

2018 január 25. hasi uh az onkológián.

2018 január 26. hasi uh a munkahelyemen

2018 január 30. telefon időpontegyeztetés a PET CT-ről

2018 január 31 hüvelyi uh a munkahelyemen

2018 február 01. PET CT!!!! (Tessék csak számolni!!! egy héten belül!!!!)

2018 február 09. a PET CT eredménye

2018 február 13. nőgyógyászati konzultáció

Hiperűrsebesség… mert boszorkány vagyok!

Sajnos az ítélet megszületett! Áttétes petefészekrák…

DE!!!

Csak a kismedencében!!! Távoli áttét sehol…

Azt hiszem Isten figyel rám odefentről… Hamar megrázott… hamar felfedeztük!

Mindenki segít, mindenki vigyáz rám!

Profik kezében vagyok… és is profi vagyok, mi kell még???

 

Tényleg … mi kell???

Egy normális élet… amiben nincs benne a rettegés, nincs benne a fájdalom…

De nekem ez jutott…

Mindenki azt mondja, legyőzöd, erős vagy!

Miközben én csak egyet érzek! Üvölteni akarok, bőgni akarok! Ki akarok szaladni a világból!!! Már nem bírom, nem akarom!!! ELÉG VOLT!!!

Nem akarok erős lenni… igen az vagyok, az leszek, de most hagy bőgjek, hagy ordítsak!

Nem akarom, hogy tekintettel kelljen lennem másokra, hogy megijednek, hogy mit szólnak! BŐGNI akarok!!!

Tudom, mindenkinek kellemetlen velem szemben álni!

De én is itt állok magammal szemben és nekem is nagyon nehéz!

Felállok, ígérem, de most csak hagy sírjak… megnyugszom, felállok, megyek tovább!

De most ne mondd hogy legyek erős, meg ne adjam fel, meg azt, hogy meg tudom csinálni…!!!

Mert most még ijedt vagyok, fáradt vagyok és nagyon de nagyon félek!

Felállok… és elindulok…

Most már látom a könnyeimen át a következő lépést.

Azt út besímul a lábaim alá… és én először rogyadozó léptekkel indulok neki, de mikor észreveszem, hogy már támaszok nélkül lépkedek, bátor leszek, erőre  kapok, és meglepődsz, milyen erős is vagyok valójában…

Most már támaszok nélkül lépkedek.

Már sokkal jobb… néha kicsit megingok… de hiszek önmagamban, és választottam!

Az ÉLET-et választom…