1.0Gabi67https://gabi67.cafeblog.huH.Gabriella67https://gabi67.cafeblog.hu/author/h_gabriella67/Ígéretemhez híven most elmesélem nektek, mi történt velem a műtét után. No meg hallomásból azt is, ami a műtét közben... Nem mellesleg majd elfelejtetem nektek azt a kis incidenst elmesélni, ami még a műtét előtt megesett. Mikor épp nekiveselkedtek gerincem szurka-piszkájának, megkérdeztem: "Elnézést a zsírleszívás előtte, utána vagy a műtét közben fog történni!" Azt felelték: Közben! De aljas módon visszaéltek magatehetetlen állapotommal, mert tuti nem szívták le! Pedig lett volna rá idejük! Most aztán jöhet a fogyózás meg a felülések! Szépen nézünk ki! Na de folytassuk! Hát nem fogjátok elhinni! Felébredtem! De menjünk csak szépen sorjában! Az első használható emlékem szerint a műtősfiú-bácsi azt mondja: Át szeretne emelni a tologatós ágyra, a kezemmel karoljam át a nyakát. Nos erre én totálisan képtelen voltam. Hiába noszogatott, fenyegetőzött, hogy akkor biza eltörik a karom, én határozottan kijelentettem, hogy nem fog! Részemről ezzel a vita le is volt zárva! Azért az nem semmi érzés volt, mikor átemelt és Hasfelmetsző Jack munkája nyomán pokoli fájdalom nyilamlott a pici-pocimba! Hála az altatónak és az epidurálnak az érzés Tiszavirág életű volt. Következő eszmélésemkor orvosom drága állt az ágyam mellett és kábult tudatomba próbálta lelkesen belegyömöszölni azt a remek hírt, hogy a műtét rendkívül jól sikeredett! Mindenféle daganatos izét sikerült kioperálnia, még a vakbelemet is. Ez csodálatos hír volt! Egy újabb aprónak tűnő, mégis óriási kocka, amiből építkezhetek! Ugyanis a kórházba vonulás előtt én eldöntöttem, hogy nekem bizony csak egy vakbélműtétem lesz! Ezzel persze nem albagatellizálni szándékoztam a dolgokat, de ugyebár, ha adva van egy könnyű kis vakbélgyulladás... a doki kikapja a rosszcsont vakbelet, és ezzel a probléma meg is szűnik! Kvázi kikapja belőlem az oda nem illő dolgokat, és a probléma.... volt nincs! Azt hallani a szikés ember szájából, hogy kivette a vakbelemet, az egy földöntúli üzenettel felért! De még az oly ködös agytekervényeim is remekül működtek! Igaz a szemem még inkább csukódásra volt berendezkedve, arra azért mégis képesnek bizonyultam, hogy - mint egy rendes kocsmában szokás, mikor a következő kört rendelik... pont ezen ittas hanghordozásban - felemelt kézzel gesztikulálva kipréseljek egy értelmes mondatot a számon: "Hát már hogy ne sikerült volna jól Doktor Úr! Maga csinálta!" Egymás között szólva, szerintem meglepődött! Ekkor próbálta elemezgetni, mit vett ki, mit hagyott bent... Drága doktor úr! Nekem elég, ha a szívemet, a tüdőmet, a májamat és legalább az egyik vesémet meghagyta! Annyira kómás voltam még az altatótól, ha a szívemet is kiveszi, isti bizi én azt sem veszem észre. Egy dolog ment ekkor profi módon, és ez a jótékony alvás volt! Másik fontos ébredésem az volt, amikor a kedves-gondos altató orvos meglapogatja a vállamat, hogy milyen szuper! Milyen jól viseltem a műtétet, és milyen stabil voltam végig! Bevallom nem nagyon értettem mi ez a fene nagy örömködés, számomra ez totál természetes volt! Stabil voltam? Naná! Nem terveztem pl. billegni operáció közben, de ő ezt valószínűleg nem tudta! Legközelebbi emlékem, amikor a nővérkék az ágyam végénél cseverésztek, érdekes dolgoknak lehettem fültanúja! Épp azt elemezgették, hogy milyen szerencsés vagyok, mert ugyan sok vért vesztettem, de olyan stabil volt az állapotom a műtét közben, hogy nem kellett vért kapnom! Ekkor kezdtem megérteni, mitől volt úgy feldobva mindkét orvos! Másnap reggel pedig az volt a téma az ágyam végénél: "Nézd, milyen sok vért vesztett és milyen jó a vérképe! Ez hihetetlen!" Megint nem értettem őket! Hát gyerekek! Ez így van rendjén! Így kell ezt csinálni! A műtét után nővérkém is bemerészkedett hozzám az őrzőbe. Megkértem hívja fel a férjemet, mondja meg neki, én ugyan meg vagyok, de képtelen vagyok beszélni! Na ilyen se sűrűn fordult elő velem életemben! Ugyanis én nagyon komolyan annyira fáradt voltam, hogy még a beszélőkém is felmondta a szolgálatot!  Aki közelebbről ismer valószínű, ezt a tényt nem is hiszi el rólam! Nos elárulom bogárkáim, ezen bizony én is igencsak meglepődtem! Olyan gyenge voltam napokig, mint egy lepkefing! Hogy az mennyire gyenge? Nos ezt kinek-kinek a fantáziájára bízom! Másik "felfedezésem", hogy amíg én a beavatkozás közben békésen szundikáltam ezek a fehér köpenyesek különböző csöveket dugdostak belém. Az még OK, hogy a hasamból kikandikált egy, erre számítottam is, katéterem is volt, ez is OK, de az, hogy az orromba is bevezetnek egy slagot, na ez már több volt a soknál! Ezen felül még egy oxigénes cső is ment a nózimhoz. Úgy festettem, mint egy űrlény! (Gyengébbek kedvéért, ez csak a fejem! )     <a href="https://gabi67.cafeblog.hu/files/2018/10/29666297_1757778100945615_1736029482_n.jpg"><img class="aligncenter size-medium wp-image-444" src="https://gabi67.cafeblog.hu/files/2018/10/29666297_1757778100945615_1736029482_n-225x300.jpg" alt="" width="225" height="300" /></a>   Az orromban lévő csövet nagyon utáltam! Inkább nem elemezném, hogy miért! Mivel kaptam egy ígéretet, ha megiszok bizonyos mennyiségű folyadékot, és nem lesz gond, akkor kiveszik az ormányomból azt a vacakot, ami egészen a gyomromig hatolt, el sem tudom mondani mekkora lelkesedéssel kortyolásztam a vizecskét egy ügyes szívószálon keresztül! Szerencsére második nap délutánján megszabadítottak eme kiegészítőmtől! Mire kiscsaládom látogatóba megérkezett, már nem festettem ennyire rémisztően! Az őrzőbe egyesével lehetett bemerészkedniük, így sorra megérkezett 3 elsőszülött fiacskám és a férjem! Tekintettel arra, hogy egy októberi legyengült szervezetű szúnyogba több energia szorult, mint énbelém, a rettenetes íztelen fasírtot és még íztelenebb krumplipürét apró kanalanként életem párja adagolta belém. Ebédkor ugyanis még az ázott tészta leves is kifogott rajtam, még az is nehezemre esett, hogy a kanalat a számhoz emeljem. Bármily szörnyű is volt az étel, próbáltam minél többet magamba plántálni, mert tudtam, erősödnöm kell, ez a záloga annak, hogy kikerüljek az osztályra és onnan pedig haza! De ehhez előbb lábra kell állnom, meg kell tennem pár lépést. Higgyétek el, ez a pár lépés ekkor még nem tűnt számomra oly egyszerűnek! Legközelebb mesélek nektek az első lépésekről is... most búcsúzomrich