M Ű T É T előtt… 🙂

Hát akkor haladjunk tovább…

Elérkezett a nagy nap! Bevonulás az egészségügyi közintézmény luxus lakosztályába.

Nem fogjátok elhinni, de nem késtem le a vonatot! Szerintem ez már önmagában nagyon gáz! Magam sem ismertem magamra!

A kórház elfoglalása előtt azonban volt egy görbe utam a munkahelyem felé, mert a nagy tolongásban totál elfelejtettem, hogy nekem picivel több, mint egy hónapos a vérengzős leletem. Ezért előző nap beugrottam egy kis önkéntes véradásra. Nos ennek az eredményéért még  egy fordulóra megjelentem a dolgozóba. A becses papírral a birtokomban már nem volt akadály előttem… na jó egy ici-pici, de én hősiesen azt is leküzdöttem… átverekedtem magam az altatóorvos ítéletén… de csak szép sorjában!

Ügyesen és okosan be is érkeztem a SOTE II Női Klinikájára, ahol is bejelentkeztem a recepción. Aztán még ügyesebben felgaloppíroztam a 2. emeletre, ahol is nagyon kedves nővérkéket leltem a nővérpultnál.

Jeleztem feléjük, hogy be kellene feküdnöm, mert holnap biza műtét, de előtte egyeztetnem kell az altató orvossal, hogy egyáltalán lesz-e operancia, hiszen épp akkor kecmeregtem kifelé egy aktuális kiadós torokgyulladásból.

Elirányítottak az anesztes ambulanciára, ahol is egy nagyon édes cukivirág doktornő nekiveselkedett, hallgatózott, torkot kémlelt, és kérdésekkel bombázott. Végül is zöld utat adott, mehet a menet, holnap műtét!!!

Visszamasíroztam hát az emeletre a nővérpulthoz, és immár teljes magabiztossággal bejelentkeztem a szállásra. Az egészségügyi személyzet legnagyobb örömére remek időben érkeztem, már lement a dömping.

Kedves férjem ragaszkodott hozzá, hogy egyágyas szobába helyezzem becses testemet, mert itt a gyerkőcök is tudnak látogatni. A világ legtündéribb nővérkéje ki is harcolt nekem egy ilyen saját zuhanyzós “lakosztályt”.

Ezután a gyógyászati segédeszköz boltba vettem az irányt, mivel az altatós doki néni javaslatára irtó szexi kompressziós harisnyát kellett vételeznem.

Nincs röhögés! Tényleg csini darab… megmutassam???

Aztán mivel a kezem fáslizását is elrendelte, néhány tekercs kiegészítőt is vásároltam.

Közben folyamatos kapcsolatban voltam a férjemmel és a  kisebb csemetéimmel, mivel ők jöttek utánam, hogy együtt tölthessük a délutánt.

A műintézmény étkezésre alkalmas terében ebédet is felszolgáltak, képzeljétek, még választék is volt. (A kapormártást így kihagyhattam.)

Ebéd után a hashajtásé lett volna a főszerep…

Végül kettő óra magasságában megérkezett a csipet csapat. Férjem önmagát adta, javaslatára az állatkert látogatása volt a cél.

Odasasszéztam a nővérpulthoz és a bensőm tisztítására szolgáló szer iránt érdeklődtem. A nővérke kissé kiakadt, mondván, azt már ebéd után alkalmaznom kellett volna. Igen ám, de nekem ilyet senki nem adott.

Kiderült, receptre van ilyen cuccos… Ezért célba vettem a patikát… Itt kiderült, hogy potom 3 000,- Ft-ért kakilhatom össze-vissza magam! Az íze külön csoda! Mintha kihűlt forró csokit inna az ember gyereke fél kiló cukorral.

Miután ezt elfogyasztottam nem kevésbé parázva ültem be a kocsiba, hogy az állakertet meglátogassuk még így a beavatkozás előtt.

Gondolhatjátok cseppet sem izgultam, hogy vajon mikor kezdem érezni a hashajtó barátságos hatását.

Amint a ligethez értünk, már rohantam is az első nyilvános WC felé— Szerencsére vaklárma volt.

A ZOO-ban számomra egyetlen látványosság létezett… merre van a toilett felfedező túrát tartottam.

Jó hírem van… az egész állatkerti sétát megúsztam minden egyéb kellemetlenség nélkül.

Visszatérve a kórházba az elköszönés azért rohamosra sikeredett. Rohamosan igyekeztem az illemhelységem felé és innentől kezdve kb 22 óráig a legjobb barátom a WC csésze volt.

Kicsit a végém már untam a társaságát, mert eszméletlenül fáradt és álmos voltam.

Érdekes a rám váró megpróbáltatásoktól egyáltalán nem tartottam.

Olyan édesdeden aludtam végig az éjszakát, mint egy kisangyal.

Legközelebb beviszlek benneteket a műtőbe is… most viszont emésztgessétek az előszobáját…

Pusziiiiii