Már megint hűtlenkedtem egy kicsit… régóta nem zaklattalak benneteket a szösszenet!

Tiszta gáz, de folytatnom kell a megkezdett témát, mert mint azt már több ízben említettem, következetes kislány volnék vagy mi!

Bár én inkább a vagymi lennék, de nem okozhatok Nektek ekkora csalódást!

Szóval, ennek egyében elmesélem milyen is vastagon befáslizott, mozgásképtelen kézzel dolgozni.

Mivel én irodán dolgoztam…

 

 

először mint könyvelő… de sikerült összerúgnom a port a főkönyvelővel (Hiába no! Nem bírom az idiótákat!),  ennek kapcsán felajánlottam a felmondásomat, amit a főnökség azonnal el is utasított. Indoklás: Látják hogy dolgozom, ők nem szeretnének megválni tőlem, akkor ajánlanának egy másik munkakört.  Akkor lettem én a cég ügyintézője, majd hamarosan a német cég által felkért logisztikusa úgy, hogy a német nyelv “töri a bőrömet”  kvázi ezt a nyelvet sem beszélem!

Minden esetre imádtam azt a munkát, egy bibi volt csak vele, zömében irodai munka volt.

Ezzel pedig csak az volt a gond, hogy a befáslizott csecse jobb kezemmel nehezen ragadtam meg a tollat,  lévén ujjanként volt befáslizva a praclim, illetve nehézkesen püföltem a billentyűzetet úgy, hogy könyökben kevésbé hajlott a kezem.

 

 

S ezek miatt fel kellett keresnem a “háziorvosok gyöngyét”, aki a következő igen-igen hasznos tanácsot adta:

Üljek távolabb a géptől, és akkor kinyújtott kézzel is tudok dolgozni!

Hurrá! Te meg dolgozz már így egyetlen napot kiscsillag! Amúgy én is szeri téged!

Nosza felkerekedtem a limfo-okos doktornő-professzorasszony-atyaúristennőhöz, és kértem a segítségét, ugyan írjon már pár sort csak így orvosilag a leszázalékolási doktorokhoz.

Mire ez a csodabűbáj kérdésre nyitotta csücsöri pici száját: “Maga már nem is akar dolgozni az életben?”

Na most akkor tessék nekem felelni! DE őszintén!!! Mi a viharos búbánatot??? Mert: emelni, fizikai munkát végezni ugye nem szabad. A 23 és fél órás fásliban az irodai munka sem igazán megy… marad az egyetlen dolog, amivel “munkát” tudnék végezni, az a szám. Nos… ha belegondolok, vagy valami vásári kikiáltónak kéne mennem, vagy az ősi mesterségre kell rászánnom magam! Talán ez utóbbi jobban fizet, nem? Az már majdnem olyan undorító, mintha politikusnak mennék! (Tisztelet a kivételnek!)

 

 

Tényleg! Milyen jó ötlet! Nem tudtok olyan állásajánlatot, ahol kimondottan politikusokat keresnek? Mert beszélni azt tudok! Jó sokat is.

Bár nem tudom, ott munkahelyi követelmény-e a gerinctelenség, a dilettantizmus és az, hogy folyékonyan tudjak hazudni? Mert akkor ennek a fene nagy karriernek is lőttek!

Na de térjünk vissza a mi okos, művelt de nem utolsó sorban empatikus doktor néninkhez!

Mondtam neki, szeretnék én, de a fásli eléggé meggátol ebben.

Mert mire a napnak vége, a kézfejem, az ujjaim, a könyökhajlatom meglehetősen fáj, sőt egy-két helyen konkrétan feltöri a fásli.

Mire közölte velem, ellentmondást nem tűrő hangon, hogy szerinte én NEM jól fáslizok, majd ők most megmutatják!

Ezt követően az asszisztencia, a méltóságos professzor asszony szeme láttára feltekerte újból a fáslimat.

 

 

Ez csak azért volt fantasztikus (és innen üzenem mindkettőjüknek a hírt), mert mire a Nyugatiba értem (cirka 45 perc), szó szerint le kellett magamról tépni a fáslizást, mert hólyagosra törte a szakszerű munka! Köszönöm, hölgyeim!

Nos ezek után! Választhatok!

Okés! Meg is volnánk! Választottam!

Tengerparti nyaralás, egy dög jó pasival!

Ki tart velem?

Ja! A pasit ne keressétek! Elbújtunk….

Millió csók!

 

Gabi