Sziasztok!

Néhány nappal ezelőtt megígértem, megosztom veletek a „rémálmom”
történetét.

Az ígéret szép szó (mondjuk, van néhány szó, ami jobban
tetszik… ), ha megtartják úgy jó!

Érdekes, ez a mondás, miért nem alakult úgy: a szeretlek
szép szó, ha megmarad úgy jó? O.K. nem filozofálgatok tovább!

 

Maradjunk az ígéret megmaradás törvényénél!

Alábbi írásomat azonban gyengébb idegzetűeknek (ugyismint:
nővéreim, sógornőm, stb.) nem ajánlom!!! Csakis saját felelősségre!!!

 

Történt pedig azon az ominózus estén is nyugovóra tértem
családom legkisebb tagjaival Zéti kisfiúval és hivatását tekintve hercegnő
lányommal.

Nyugodtan kérdezzétek meg őket, hogy mik is ők! Zéti azonnal
és férfiakra jellemző kellő öntudattal rávágja, hogy ő kisfiú. Minden más egyéb
titulust azonnal kikér magának.

Boglárka lánykám pedig teljes természetességgel fogja
válaszolni, hogy ő bizony hercegnő! Nem is értem, hogy miért teszünk fel ilyen
ostoba kérdéseket neki?

Nos, ennyit családom társadalmi és egyéb helyzetéről. Most
kanyarodjunk vissza a rémálomhoz.

Tehát, mint azt említettem ez az este is úgy zajlott, mint a
többi…

A kukásautós mesekönyv, mint hű társ szegődött mellénk a
párnák és takarók dzsungelében.

Miután ismét elmeséltük Zsófi és Peti történetét,
lámpaoltást és a megfelelő számú és sorrendű altatódal eléneklése után jött az
édes álom… (Részemről mély kóma formában. )

 

És akkor jött az a fránya álom…

Nőgyógyásznál jártam (mily meglepő). Valamilyen ködös
helyzetben és ködös indokkal a méhem eltávolítását javasolta. Én teljes
lazasággal adtam szabad kezet neki ez ügyben.

A műtét minden trauma nélkül megtörtént, egyszer csak nem
volt méhem.

Azután elkezdtem álmomban gondolkozni, hogy O.K. mikor
mensizek, mikor lehet peteérésem, stb.… (a többit le sem írom… mármint a
gondolataimat, mert többen sokkot kapnának!)

És akkor belém hasított a felismerés, hogy te jó és, mit
tettem! Hiszen én beleegyeztem a műtétbe! Nekem nincs is méhem! Én már nem
vagyok (saját szemszögemből) igazi NŐ!

Hihetetlen pánik lett úrrá rajtam!

Hirtelen felriadtam, és bizony sok időbe telt, mire
felfogtam, hogy az egész csak álom!

Igaz, hogy rémes, de csak álom!

 

Ne szörnyülködjetek, kérlek!

Nekem igenis fontos ez a dolog! Mindig is kardinális kérdés
volt az életemben! Valahogy ragaszkodom hozzá, de hisz azt is tudjátok, hogy
ennek az ostobának tűnő, makacs ragaszkodásnak köszönhetem 3 gyermekemet is!

Találkoztam már olyannal, aki megrántotta a vállát, ugyan,
neki már kivették a méhét és nem hiányzik! Értem én ezt, talán még el is
hiszem, de nekem ez nem csak egy vállrándítás! Nekem a lelkem is a méhembe van
zárva!

 

Bocsánat, ha ez kevésbé volt szórakoztató, de megígértem,
hát leírtam!

 

Szeretettel

Gabi

U.i.

Ja, és a könyv: A baba első lexikonja! 1980-as kiadás,
nehezen beszerezhető, de imádnivaló könyv!

A könyves blogomban írok majd róla bővebben!