A másik ember, akitől szeretnék elköszönni: Vágvölgyi Éva tanárnő!
Megboldogult nyolcadikos koromban vezetett be a földrajz rejtelmeibe!
Fiatal, izgalmas, általam csodált nő volt!
Figyeltem, ahogy viselkedik, ahogy mozog, ahogy beszél, sok dolgot át is vettem tőle óhatatlanul.
Szerettem
az óráit, mindig azt mondta: nem érdekli, ha pl. Kanada földrajzát nem
tudjuk. De magyarok vagyunk, és Magyarország földrajzát igenis tudnunk
kell.

Még a kőzeteket is belénksúlykolta, mégpedig keletkezési
sorrendben (gránit gnájsz, gabbró…)
Gimiben abból éltem, amit tőle tanultam, volt, hogy én tartottam földrajz kiselőadásokat!
Nyolcadik év végén a ballagási bulin megengedte, hogy tegezzük. A fellegekben jártam!

Aztán én messzire vetődtem, de soha nem felejtettem őt el.

Sokszor keresgéltem őt a neten. Valahogy sehogyan sem sikerült igazán rátalálnom.
Nemrégiben, mikor Eszterrel beszélgettünk, megemlítette, hogy a Fillér utcai iskolában tanít az Éva néni.
Néhány napja reményekkel telten felhívtam a nevezett sulit, ahol is közölték velem, hogy Éva néni 4 éve meghalt!
Egy világ omlott össze bennem!
Most,
hogy végre megtaláltam, nem tudom már neki elmondani, mennyire sokat
jelentett nekem, mekkora útravalót kaptam tőle az élethez!
Bénultam álltam és nem hittem el, hogy ő, az erős nyüzsgő, csupa élet Éva néni meghalhatott! 

Eszembe jutott, vajon hány pedagógus hagy mély nyomokat gyerekekben, és
talán soha nem tudja meg, mert gyermekként mi sem látjuk, mikorra pedig
megérnénk arra, hogy ezt meglássuk az életünkben, talán már késő, nincs
kinek elmondanunk!

Ha jól belegondolunk, sokszor vagyunk így az
életünk során. Küszködünk ki nem mondott gondolatokkal, érzelmekkel.
Mire kimondanánk, már késő!

Ezért kérlek benneteket!
Ha vannak elfojtott dolgok bennetek, legyetek bátrak és őszinték, nosza, mondjátok ki! Beszéljétek meg!
Ha
valakire haragszotok, de szeretitek mégis az illetőt, menjetek oda
hozzá, állítsátok meg, és mondjátok el neki, milyen bolondok is vagytok,
hogy a drága időt haragszom rádra fecsérlitek!

Senki koporsójába nem érdemes bekopogtatni, hogy bocsáss meg nem úgy gondoltam, szeretlek, beszéljük meg!
Akkor már felesleges!
Ne várjatok! Az élet rövid ahhoz, hogy egymás nélkül töltsük egy ostoba harag, vagy egy elmulasztott, elodázott ölelés miatt!

Igen itt az idő, menj oda, öleld át, szoríts meg a kezét, nézz a szemébe és mond ki: bocsáss meg, szeretlek, fontos vagy!

Legyen ez szülő, testvér, gyerek, szerelem, barát, ismerős!

MERJÜNK SZERETNI AMÍG NEM KÉSŐ!!!

Bocsássatok meg, ha kicsit gyászosra sikeredett, de ezek a mostani gondolataim!

Én most mindannyiótoktól elnézést kérek, ha valaha valakit is megbántottam, és szemlesütve vallom be: szeretlek benneteket!

Egy rémes nőci:
Gabi