Sziasztok, Igazi kedves Ismerőseim!

Miért ez a megszólítás?
Nos
azért, mert gyakran nézegetem meg kik olvasnak engem! (Ezek a
szösszenetek először az iwiw-en láttak napvilágot, onnan irányítgatom át
őket… és folytatom . Mondom a magamét…)

Tudom, nem vagyunk
egyformák, nem mindenki kíváncsi rám (jogos)!
DE!
Akkor is nagyon fáj
tudomásul vennem, kik törlik ki olvasatlanul a leveleimet!

Meglepő (bár
nem kéne annak lennie) de zömében a volt gimis osztálytársaim teszik ezt
nagy előszeretettel! Innen is látszik mennyire nem voltam közéjük való!
Most is ennyi év után is kilöknek!
Persze, engem sem lehetne elcipelni az
operába, mert nem az én műfajom.

Azt is tudom minden ember más, nem
lehet rákényszeríteni senkire dolgokat (nem is érdemes). Csak egyszerűen
fáj! Nem, ez nem panaszkodás, csak kiírom magamból! Az a szomorú, hogy
meg sem tudom tőlük kérdezni mi a baj (letiltottak), de valószínű, ha
megkérdezném, se érkezne őszinte válasz!
Na, jó, ne siránkozzak!
Nagy
örömömre itt vagytok ti nekem, és sokszor írtok is nekem nagyon
kedvesen, aminek én hihetetlenül örülök! (Igazándiból elmondani sem
tudnám mennyire!) Bár én gonosz némber vagyok, és nem sűrűn válaszolok,
de higgyétek el, ez csak azért van, mert így is, mikor ezeket a
hosszú-hosszú leveleket írom, lopnom kell az időt a háztartás kárára,
amit így Veletek töltök!
De bevallom, öröm számomra minden perc, amikor együtt lehetünk!

Ezért megosztok Veletek most néhány újabb eseményt és gondolatot!
Nem tudom nevezhetem-e nevén az illetőt, akiről most írni fogok, de sokat köszönhetek Neki!

Már
az elején megkeresett engem egy levéllel, hogy miért nem írok blogot,
mert nagyon jónak tartja arra a műfajra az én írásaimat!
A másik felvetése az volt, szeretné, ha egy cikk jelenne meg rólam az ELLE magazinban!

Nos, ez előbbit jól átrágtam, átgondoltam, és úgy vélem remek ötlet!
Először
is azért, mert mindig is úgy gondoltam, Istennek valami terve lehetett
velem, hogy én túléltem az én rákjaimat! Ez a terv szerintem pedig az
volt, hogy továbbadjam a reményt!
Részben arra vonatkozólag, hogy igenis túl lehet élni, igenis van tovább!
Részben
talán azért, hogy általam többen juthassanak Isten közelébe. Sokáig azt
hittem ezt a családom miatt rendezte így az Úr, de úgy látom ők elég
hajthatatlanok!
De mit is várhatunk, mikor anya csak pár éve „őrült”
meg, olvassa a Bibliát, és beszél Istenről! Ezt kamasz gyerekek nem
igazán tudják megemészteni!
De másokat talán megérinthet általa Isten…
Tehát…
Visszatérve
a blog kérdésére, azzal az eszközzel talán még több reményre vágyó
embert megtalálhatok!

 Így is terjed szájról-szájra a hírem. Van, aki
megmutatja az ismerőseinek a leveleimet, van, aki szól, hallotta írok a
neten, hol lehetne ezt elérni!
Nem mellesleg az az előnye is meglenne
a dolognak, hogy nem zaklatnék senkit az iwiw-en feleslegesen, aki
akarja, ott elolvashatja, aki nem kíváncsi rám, azt nem bosszantom!
(ráadásul én sem látom, ki olvas el, ki nem, és nem fáj…)

Ami az ELLE magazint illeti!

Nos,
az már kemény fejtörést okozott! Nem akartam magam mutogatni! Én csak
adni szerettem volna, nem pellengérre állni! Ez nagyon távol állt tőlem!
Azonban a kedves ismerős hajthatatlannak bizonyult, és újból megkeresett.
Közben
én beszélgettem erről egy művész házaspár hölgy tagjával, és ő azt
mondta! Ez bizony ezzel jár! Elindítottam valamit, most vállalnom kell a
következményeit!
Ha én reményt akarok közvetíteni, akkor arra ez is egy fórum, egy lehetőség, fel kell vállalnom!
Ezért hát megadtam magam! A cikk elkészült, a fotók jövő héten, az újság decemberi lapszámában pedig mindez megjelenik!
Nagyon izgulok, mi lesz ebből!
A
dolog pikantériája, hogy az ELLE magazin egy alapjában véve francia
újság. Az  iwiw-en feltett 12 éves koromban készült fénykép pedig egy
francia fotóriporter munkája!
Nem mellesleg imádom a francia nyelvet, és mágnesként vonz Párizs!

A kőr azt hiszem itt bezárult! Ilyen a világ… (csodálatos)

Tartsatok velem, legközelebb mesélek milyen is szerepelni az ELLE magazinban.
Milyen profi sminkben fotózkodni…