Végre be is jutok.
A leletem nem tetszik a drága embernek, biopsziát szeretne.

Én már kevésbé!
Megkérdezi megvizsgálhat-e. Hogy a viharba ne, hát ezért jöttem!
A „vizsgálat” konkrétan tapizásból áll! Hú de piszkos a  fantáziátok! Nem olyanból!
Pfuj, szégyelljétek magatokat!
Ez olyan csak, mint az önvizsgálat, ami a csapból is folyik mostanság!

Szóval, mikor elkezdi a vizsgálatot, széles mosoly terül el az arcán! Jegyzem nekem már fogdosták a melleimet, de ilyen (boldog) arcot még sohasem láttam közben!
A komment a következő:  Ő már látott mellrákot, de az konkrétan nem ilyen, nekem van igazam a diagnózis a szoptatás miatt olyan, amilyen, de akkor is el kell mennem mintavételre, mert nem mondhatjuk azt, hogy az ő keze jobban „lát”, mint a röntgenorvos szeme!
És hiába minden alkudozás,  elmeneszt a mammográfiára!
Remek!

Asszisztens hölgy próbál intézkedni, kevés sikerrel, majd holnap felhív ígéri, de szerinte mivel sürgős a dolog biztos csak 1-2 napot kell várnom a behívással!

Most már végképp összezavarodok! Úgy érzem, képtelen vagyok hazamenni! Találkozni szeretnék a nővéremmel, be kell nyakalnom vele valahol egy hatalmas adag vanília fagylaltot, tejszínhabbal és dupla adag tojáslikőr öntettel!

Miközben randink helyszíne felé tartok van időm gondolkodni! Valahol belül rámtör az ismerős félelem, miközben a tudatom lelkesen hárít, továbbra is érzem, nem lehet baj!

Azért biztos mai biztos, kicsit siratom magam (na azért nem olyan nagyon!) Végiggondolom, mit kellene tennem, mi nem maradhat ki az életemből?
Első gondolatom egy kutyus!

Na jó, de ha lesz velem valami és meghalok, akkor okozzak neki fájdalmat, hagyjam itt? Rendben, kutya projekt elvetve.
Akkor talán a tenger?

Nem az már nem izgat! (Az első mellrák műtétemnél megfogadta Zoli, elvisz engem a tengerhez! Nos, azóta sem jutottunk el oda!)
Megvan! Irány Párizs! Csodásan hangzik, de akkor inkább még több időt töltenék (minőségi időt) a gyerekeimmel!

És nem fogjátok elhinni végül mire jutottam!
Mi az, amit nagyon szeretnék! Újra nőből lenni!
Önző, aljas, eléggé el nem ítélhető módon karcsú, szép kezű, csinos nőnek!
Lefogyni kb. 20 kilót (most 82 kg vagyok, ezt még kimondani is sok!) Sportolni, ledolgozni a karomat, masszázs, kímélet, miegymás, és venni 1-2 gyönyörű ruhát!

Ezer éve nem veszek magamnak semmit, ha mégis betévedek egy próbafülkébe, felteszem magamnak a kérdést, amint a tükörre pillantok: Basszus, ki engedte be ide ezt a tehenet! Aztán rájövök, az a méretes tehén, nos az én vagyok! Ezen a szinten visítva menekülök ki  fülkéből!

És amint ezeket végiggondoltam, végtelenül elszégyelltem magam! De szégyen ide vagy oda, ezt szeretném! Igazi nőből lenni! Nem pasizni, abból én már…

Különben is, kinek kellene egy 82 kg-os dagadt karú hat gyerekes liba, mikor telve van a világ gyönyörű nőkkel!
No nem akarok én pasizni, de azért valljuk be minden nőnek kell egy kis csodálat, amivel a férfiak körül veszik! Ez kell a hétköznapok kiszínezéséhez!
Nos nekem erre semmi esélyem!

Nővé válni viszont nem ezért, csupán csak magamért akarok. Hogy amikor belenézek a tükörbe, jól érezzem magam!

Szóval, mit szépítsem, ez van! Önző vagyok? Talán igen, de legalább ebben is őszinte!

Puszi

Gabi

Ui. irány a biopszia! És a remény!