Sziasztok!

Ki kell ábrándítsam azokat, akik most a múltkori téma folytatását várják tőlem!
Sajnos én beszélgetni is így szoktam, mivel ezernyi dolog foglalkoztat, ezernyi téma között lavírozgatok!
Ezért most engedelmetekkel egy kis egészségügyis rész következik!

Mint azt írtam volt, alig egy hónapja, szeptember 16.-án jártam bent az onkológián, vizsgálatokon.
Hasi ultrahang volt, amiből kiderült nem is rossz a májam, -minden ellenkező híresztelés ellenére!

Aztán
volt némi kis szurka-piszka (vérvétel) aminek következtében lebuktam,
hogy nem szedem a pajzsmirigy gyógyimat, a TSH-m szörnyűséges volt! De
már dolgozunk rajta!

A rémálom az MRI volt.
Sajnos csak este 18:45-re kaptam időpontot! Tiszta pánikba kerültem, hogy nem érek haza az esti fürcsizésre a gyerekekhez!

Biztosan hasznos dolog ismerni sok-sok professzort, de én megelégszem az onkológia drága újságos fiújával! (puszi Attila!!!!)

Bementem a sárga épületbe, kávézgatásunk után elmeséltem neki mi járatban vagyok, mondtam, megpróbálok bejutni előbb az MRI-re.

Attila csak térült fordult, majd közölte, menjek az úrral (sajnos –elnézését kérem nem emlékszem a nevére!)
Lényeg az, hogy előre hozatta a vizsgálatomat!
Az
asszisztenciával ismertettem a halmazállapotomat- mármint azt, hogy én
bizony még szoptatok. Erre ők közölték, akkor a kontrasztanyag miatt
12-vagy inkább 24 órán keresztül nem szopizhat Zétike!
Puff neki máris sokkal jobban utáltam az egészet!
Bár
a kedves úr, elintézte, hogy jóval előbb sorra kerüljek (ezúton kérek
mindenkitől elnézést, akit beelőztem, de mentségemre szolgáljon, csak a
törpikéim miatt szerettem volna mielőbb hazatérni!) sajnos csak órák
múltán kerültem így is sorra!
De végre engem hívtak!
Bent le kell
vetkőzni egy fülkében, csini rucit is kaptam! Hát nem vagyok amúgy sem
egy matyó hímzés, de ebben valószínűleg nem kívánna meg még a Jeti sem!
Bent
a fülkében, míg várakoztam behatóan tanulmányozhattam védett
madarainkat egy a poszteren, meg gyönyörű ragadozó állatokat a másikon!
Legalább nem unatkoztam.
Aztán megérkezett értem az asszisztens néni!
Kivitt
egy nagyobb helységbe, ahol elmondta, most beköt nekem egy kanült,
amin majd a vizsgálat közben befecskendezik a kontrasztanyagot.

Aztán irány a vizsgáló!
A „szobáról” az jut eszembe: Felszállt az Orion, benne Maclaine parancsnok…” Mint egy kimustrált űrállomás!

Aztán
irány a pihe-puha „ágyikó”! Olyannyira kényelmes, hogy erős gondot okoz
a vizsgálat végén a felkecmergés. Mindenem elmacskásododott, alig
bírtam
mozogni!                                                                                                                                                   
Kérdezem is, ez mindenkinek ennyire szörnyű?
Megnyugtat a hölgy, a kövéreknek még rosszabb. Én elgondolkodom: miért, van aki nálam kövérebb?
Fülemre
retro fejhallgató kerül, kezdek örülni, talán zene is lesz? Vivaldi:
Négy évszak? De megnyugtat, nem zene, az nem lesz! A zajok enyhítése
végett kapom a füleimre a cuccost!

Akkor érdeklődöm: aludni szabad?
Na nem, azt sem, mert akkor mozgok! (Jegyzem szerintem csak attól félt, túlhorkolom a szörnyű zajt!)

Kezdődik az utazás. Persze semmi súlyalanság vagy ilyesmi, csak a
vizsgáló hengerébe emelik bájos testemet. Persze egy szál bugyiban, az
imént hanyagul, természetesen szexisen ledobott ruhaféle (vajon ki lehet
itt a divattervező?) gondosan rámterítve! Odabent a csőben, még arra is
ügyelni kell, hogy a hason fekvés közben ne mozogjunk, és a ciciket
egy-egy barátságos mélyedésbe illesszük!

Mindezek után a vizsgálgató néni kivonul s kezdődik …
A
fejemben több légkalapács dolgozik egyszerre, aztán váltás, monoton
erős zúgás, a légkalapács dallamot vált, s új stílusban rázendít!
Ez így megy egyszer, kétszer, …ezerszer? Már nem számolom, csak legyen vége!
Csönd, néni érkezik:- Ne mozogjon!
– Dehogy hiszen nem is tudnék!
Most jön a kontrasztanyag!
Belémhasít, nem akarom!!!! Akkor ma nincs szopi. De megadom magam, kell a vizsgálat, élni akarok, még jó sokáig!
Asszisztens távozik, gép újra belendül, légkalapács, az ütvefúró, és a fogorvosi fúró kellemes zaja!
Most már aztán elég!!!
És láss csodát, egyszer csak néma csend, egészségügyi személyzet érkezik. Nem emlékszem mikor örültem ennyire fehér köpenynek! 

Irány
vissza a fülkébe, levetni a legújabb őszi divat szerinti rucikát. Fájó
szívvel helyezem a szennyesbe, ilyen darabom többé sose lesz! (remélem,
bár nagyon bájos!)
A pultnál közlik, az eredmény kb. 1 hét múlva várható.
Fura érzés, tudom, a zsigereimmel világosan „látom”, semmi bajom, fölösleges ez a herce-hurca…!

Következő
hét hétfőjén megejtek egy telefont az én kedves sugaras doki bácsimnak.
Nézze már meg nekem, legyen oly kedves a leletemet, ugyan pénteken
randim van a kemós doki bácsival. (Csak a felesége meg ne tudja!), de
addigra nekem lyukas lesz az oldalam!

Sajnos a technika ördöge utunkat állja, hiba a rendszerben, újabb telefon egy óra múlva.
Egy óra múlva nekifutok újra az információszerzésnek.
Jaj jaj, nagy a baj, minkét mellemet szúrni kell, és kezdi magyarázni a leletemet.
Valószínű
a kimustrált űrállomáson rámragadt valami, mert a szavak elsüvítenek az
agyam mellett. Megvéd valami erőpajzs, a tudatomba nem hatolnak bele.
És rögtön, csípőből jön a reakció: – Doktor úr, hiszen én szoptatok!
– Ó, és ezt jelezte feléjük?
– Természetesen, csak valahogy a vizsgálatot végző és a diagnoszta között elveszhetett ez a csekélyke kis információ.
A kedvenc doki bácsim (aki mellesleg picivel fiatalabb nálam) megnyugtatott, szerinte nem lesz szükség mintavételre!

Azonban még egy meccs várt rám, a másik onkológussal csak pénteken találkoztam, s az ő véleménye még váratott magára!
Előre bocsátom, kevésbé volt rugalmas a pali…