Az előző bejegyzésben említett kedves ismerős, valakinek a megbízásából hozott nekem egy nagy üveg csodaszert! Az illető valóban inkognitóban szeretett volna maradni, s bár nem tudok eléggé hálás lenni neki, mégis tiszteletben tartom a kérését, és sohasem kutattam a kilétét! (Mindenesetre ezúton is köszönöm neki!!!)
Arra gondoltam egy köszönő cikk formájában rovom le tiszteletemet a két jótevőm felé! (A Kismarosi újságban)

 

S ekkor bekövetkezett egy döbbenetes csoda!
A gyermekemet vittem éppen az oviba, mikor az óvodában megleptek egy hatalmas adag Flavinnal! Két nagy üveg és egy 7 kicsi üvegcséből álló csomaggal vártak engem!

Nyelni is alig bírtam a könnyeimtől!
Hiszen ezek az emberek létrehozták a jóság és szeretet csodáját!
Mennyi pénzt kereshetnek, óvónénik, dadusok, konyhások… és mind gondolt rám, áldozott a kevéske pénzéből, azért, hogy én meggyógyulhassak!
Szerintem ez csodálatos dolog volt a részükről!
A mai napig hálás szívvel gondolok ezekre az emberekre, akik áldozatot hoztak értem!

Mivel a cikket már leadtam a könyvtáros tanár néninek, robogtam vissza hozzá, nehogy leközöljék, amit írtam, ki kell egészítenem a köszönetnyilvánításomat, hiszen ezek a drága-drága emberek, adtak nekem valamit, talán nem is sejtik, hogy sokkal többet, mint azt a csodaszert, annál ezerszer többet, a szeretetüket!

S ekkor ért az újabb döbbenet!
Ági ugyanis azt kérdezte: folytatásos regényt akarsz írni?
Kiderült, hogy a kismarosi iskola tanári szobájában van egy doboz. Ebbe a dobozba bárki beledobhatja amit gondol, és ami összegyűlik, abból újabb Flavin adagot kapok!

Ekkor már tényleg nyelni sem tudtam, elszorult torokkal, szememben és szívemben könnyekkel álltam,

 és elöntötte a szívemet az a tudat, hogy itt Kismaroson milyen csodálatos emberek élnek!

Én azóta is hiszem, hogy az én gyógyulásom ennek a mérhetetlen szeretetnek is köszönhető, amivel ezek az emberek körülvettek engem!

Eltelt azóta jó néhány év (szám szerint 7), de azt a fantasztikus csodát, azt az érzést-amit akkor kaptam, sohasem felejtem el!

Képzeljétek el, hogy ott ültök a veszély közepén, és ezek az emberek kézen fogva körbeállnak és megvédenek!

Hát ez az érzés az igazi csoda!
KÖSZÖNÖM KISMAROS!!!

Köszönöm Óvónénik, dadusok, konyhások, tanító nénik, takarító nénik, Szmk, mindenki akinek fontos voltam!

Ne haragudjatok rám, most elköszönök, mert nagyon fáradt vagyok!

Millió puszi

Gabi