Mire idáig eljutunk, hullik a hajam! Irány parókát venni! (szerencsére van közgyógy, így ingyenes, amúgy határ a csillagos ég!) Megvesszük, szörnyű, ez van!

A hajam horrorisztikusan hullik. Hiábavaló, néma küzdelem a megtartására, nosza kendőt kötök! Így két legyet üthetek egy csapásra! A hajam változatlanul hullik, már az egész lakást beterítem vele. De így, hogy kendőt kötöttem, egy része a kendőn belül marad, vadítóan szúrja a fejbőrömet. Aztán már az egész fejem fáj.

Telefon, fodrász! Orsi szabadíts meg, borotválj kopaszra.

Nincs ideje (vagy inkább fáj neki is!) Másnap reggel sírva kuporgok a fotel szélén, kezemben a telefon, várom a fél nyolcat, hogy emberi időben hívhassam a barátnőmet, gyere Gabi, ments meg!

És Gabi jön, leborotvál! Megváltás, megszűnt a fájdalom! Gyűlölöm a tükröt! Szörnyű látvány! (Mármint nem a tükör, hanem én!)

Este fürdés, pici Bálint be a fürdőszobába: „Anya de csúnya vagy!” Bőgök, hát igen anya csúnya! Talán nem mondtuk el jól, talán pici még, erre nem volt felkészülve!
És akkor újabb kezelés.

Labor (kézfejből vérvétel, a nővér néni forgatja a kézfejemben az óriási tűt, végre csorog a vér, kémcsőcsere, a vákuum ránt egyet a kezemen, ne rángassam, szól a „kedves néni”!)
Végre szabadulok. Sorba ülés a kezelés előtt. Vajon jók a leletek, kaphatom az újabb fincsi adagot?

Igen! Hurrá! Becsücsülés, feketeleves! Ugyanabba a vénába megy bele a tű, ahonnét nemrég kikerült, nagy élmény fáj, utálom, nem kívánságműsor!
Végre lefolyt, irány haza!
Metró 2, Metró 3, kocsiba be. Vácnál már forog a gyomrom! Mindjárt belerókázok, de kibírom!

Újabb fekvés, megsemmisülten, paróka mellettem egy lufira húzva (azt mondták így kell tárolni) ne is lássam.

Barátnő jön, megemlíti a parókát, remek, ettől a szótól hányok, most először, és most már örökké!

Hiába a méregdrága hányinger csillapító (egy levél 10 db 10. 000.- Ft)!

És soha nincs megkönnyebbülés, vasárnapig folyamatos rosszullét! Zöld fejjel, kopaszon sugárban hányva töltöm napjaimat! Vége lesz valaha? Enni? Próbálkozom Narancs, gyümölcsleves, ez a kettő, amit kívánok, sajna kifelé már nem olyan finom!
Szerencsére még kb. két hétig úgysem érzek ízeket, minden olyan lesz, mintha fűrészport ennék

! Most azon gondolkozom, ti mikor ettetek utoljára fűrészport! Na mindegy!

Újabb 3 hét!
Újra itt az idő. Sírok. Nem akarom, nem bírom! Nem vállalom, kész, vége!
De igen, mondja a férjem kötelességem, élni kell. Megadom magam, elballagok!

Vérvétel. Keresek másik nénit, barátságosabb, szárnyas tűvel veszi a vért a tű nem olyan vastag, nem fáj annyira, kész élvezet!
Várakozás… Leletek jók, akkor mehet! Ugyanaz a nővérke, ugyanaz a szék, ugyanaz a véna ugyanaz a piros kemo!
Haza Metró 2, Metró 3, kocsiba be! Vácnál már végem van!
Otthon ajtón be, rohanás a vécébe, hányás! Hello, róka úr, már megint itt?
Ugyanazok a kínok, ugyanazok a napok!

Hamarosan itt a negyedik kezelés, rettegek, de ez lesz a pirosból az utolsó!
Emlékezem: Bent a kórházban hallottam egy beszélgetést. Két fiatal kb. huszonnyolc éves nő beszélgetett. Kiújult daganattal agyonfarigcsálva azt mondták, ha megint piros kemot kell kapniuk, inkább felkötik magukat! Megértem, de élni kell!!!

Az utolsó kezelés előtt egy csoda történt!
Kaptam valakitől egy varázslatos szert. Rá volt írva, hogy csökkenti a kemoterápia mellékhatásait. Kértem a férjemet, ha csak 10 %-kal is csökkenti ezt a rémálmot, vegyen nekem ilyet!
És megtörtént a csoda!
Összesen 8-9 napig ittam, mikor mennem kellett újból. Sírás, hiszti, nem megyek! De mész!
Labor, infúzió, hazafelé!
Vácnál még nincs rosszullét. Picit gyengébb vagyok ugyan, de nem ásítok színeset!
Órák múlva otthon megyek ki egyszer, hogy kidobjam a taccsot, aztán semmi! Csütörtökön már fel tudok kelni, elmosogatok! Pénteken, Dunakeszin Halász Judit koncert, elmegyek a gyerekekkel, szombaton vendégeket fogadunk!
Hát ez a szer valami csoda!!!
Vége az első adag kemoterápiának!
Jöhet a szalámi!
Ugye kíváncsiak vagytok mi ez a szer?
Nos drágáim, csak semmi türelmetlenség! Erről legközelebb…