Engedd meg először is, hogy tegezzelek!
Szeretném azt, ha valóban az ismerősödként üdvözölhetnél, ezért fejembe vettem néhány alkalommal “megkereslek”, és írok magamról, a gondolataimról, hogy valóban ismerősként kezelhess!
Igyekszem őszinte lenni, ha valami titkom van, azt nem írom le, de amit leírok, az a szívemből szól!
Ha kérdésed volna, szívesen válaszolok Neked!
Mi a legfontosabb, amit tudnod kell rólam?
Szerintem az, hogy hat gyermekem van.
Sokan megkérdezik tőlem, érdeklődve?: és mind egy apától?
Nos, igen, bár szerintem (és remélem ezzel nem bántok meg senkit) sokkal inkább jellemző, hogy mondjuk két gyerek van két apától! Persze aki kérdez nem feltétlenül bántani akar vagy ilyesmi, de még nem fejtettem meg, hogy lehet valakitől ilyet kérdezni!
Az is igaz, fő az őszinteség!
Talán sokan bolondnak tartanak, hogy hat gyermekem van ki ezért- ki azért, de elárulok egy titkot!
Nem szeretem, ha ezért megszólnak! Én sem szólok bele, hogy kinek hány lurkója van, nem megyek oda senkinek a picijéhez, mikor éjjel felkel, és nem én cserélek pelust sem. Nem én vészelem át a dackorszakot, az oviba menést, a sulis mindennapokat!
De azt joggal várom el, ha nekem az a döntésem, hogy ennyi kölyök vegyen körül akkor fogadja el mindenki az én őrültségemet!
Koldulni még úgy emlékszem nem mentem senkihez, ami pedig a betegségemet illeti…
Hát azt inkább ne emlegesse senki!
Igen volt két daganatos betegségem, (erről majd később nyilatkozom) de nem haltam meg, hanem élek, ne temessetek! Élnem kell!!! Engem ők éltetnek!
Tizenkét éves koromban azt mondtam: szülésznő, csecsemős, óvónő vagy tanárnéni szeretnék lenni, mindegy csak gyerekekkel lehessek!
A szüleim nem engedték. Azt mondták, okos kislány vagyok, inkább a gimiben tanuljak tovább, ne az egészségügyiben, vagy az óvónőképzőben!
Akkoriban nem volt evidens a főiskola, már az nagy szó volt, hogy érettségiztünk. (a mi szüleink, jó ha az általános iskolát kijárták!).
Balga kislányfejemmel nem is gondoltam volna, hogy a gimi után, tanulhatok bárminek (sőt a tanárnéni főiskolát kell, hogy végezzen)
Szó szerint belebetegedtem a szüleim döntésébe!
A gimi első évében asztmás lettem, többet voltam kórházban , és betegállományban, mint suliban! Ha mégis bementem, minden tanár engem feleltetett, hogy legyen elég jegyem, aztán év végén persze közölték, hogy nem vagyok osztályozható, év elején vizsgáznom kell az egész évnyi anyagból, akkor mehetek másodikba!
Próbáltatok már nyaralás helyett, egész nyáron tanulni, mindenből?
Elárulom óriási élmény! Utáltam az egészet!
Másodikban állandóan tüszős mandulagyulladásom volt! Ugyanaz a forgatókönyv, mindig én feleltem, majd újra vizsgára küldtek!
Egy héttel a vizsga előtt a falhoz vágtam a könyveimet, és közöltem apámmal (ekkor anyu már meghalt), hogy én oda többet be nem teszem a lábam, írasson ki azonnal!!!
Hát látod ezért van nekem hat gyerekem!
Így lehettem és lehetek szülésznő, csecsemős, óvónő, tanárnéni, és mindezt folyamatosan és egyszerre!
Viccesen azt szoktam mondani, hogy a férjem is 3 gyereket szeretett volna meg én is 3+3 az pedig ugye 6?
Igazság szerint Zozó, és Robcsi után arra gondoltam, nem szeretnék több gyereket, mert ha veszek 6 túró rudit, és két gyerekem van mindkettőnek 3-3 jut, de ha már három gyermekem volna akkor csak 2-2-2 rudi jutna!
Aztán láttam itt a faluban a Szegletes Marcsi gyermekeit, akiken ugyan nem virított Adidas cipő, csak ősi régi teddy bunda, de olyan földöntúli mosoly sugárzott az arcukról, amilyent én addig még sohasem láttam!
És akkor eldöntöttem jó lesz az a 2-2-2 felosztás!
Aztán, mikor 1997-ben méhnyakrák miatt ki akarták venni a méhemet, és én nem egyeztem bele, akkor úgy gondoltam, ha a Jó Isten megadta nekem a lehetőséget, és megmaradt a méhem kutya kötelességem egy kisgyermeket még a világra szülnöm!
láss csodát! 1997 december 23.-án este jöttem ki a második műtétről a kórházból, és 1999 december 23.-án este megszületett a negyedik fiam!
Aztán 2001-ben egy újabb rák, akkor azt gondoltam, snitt, ezzel vége, nincs több gyerkőc ezeket kell felnevelnem, bár már akkor is alkudoztam az orvosokkal mi lenne ha szeretnék még egy gyermeket!
Úgy néztek rám, mint egy sült bolondra! Más itt a halállal harcol, én pedig az életet, az újabb életet keresem?
Hát igen sohasem voltam egyszerű eset…
Aztán 2006 márciusában volt egy csúnya összeveszésünk a férjemmel, már össze is csomagoltam a cuccait, hogy le is út- fel is út, és akkor mint egy megszeppent kisgyerek azt mondta: De hát én szerettem volna tőled egy kislányt is!
Akkor én azt mondtam, OK. de akkor most és nem később! Nem akartam 40 felett szülni, hiszen egy gyermeket nem csak megszülni, felnevelni is kell! (anyám 48 évesen halt meg)
És akkor megtörtént a csoda! Orvosaim beleegyezésével, megszületett 2007 február 04-én Boglárka Gabriella! a mi kis zsiványlányunk!
Igenám! De…
Zozó és Robi kicsi korukban játszottak, néha még ma is együtt buliznak. Olivér és Bálint, bár éjjel nappal szekálják egymást, mégiscsak együtt játszanak, bicajoznak, rosszalkodnak!
De Bogi? Nagy a korkülönbség, ráadásul lány! Vele ki fog játszani? Most még imádják, de eljön az idő, amikor ciki lesz az idegesítő nyafka kishugival lenni!
Aztán meg ráadásul, mivel pici, meg még lány is, hát jócskán el lett kényeztetve, kellene valaki, aki letaszítja a trónról a kisasszonyt!
Nem akartam, hogy egykeként nőjön fel!
De sokan néztek engem emiatt is idiótának! Egykeként egy ekkora családban? Higgyétek el, tudom miről beszélek, nekem is van két nővérem és köztünk is nagy a korkülönbség!
Ezért hát belevágtam!
Az én kicsikém 2008 novemberjében született volna, de egy szörnyű májusi napon angyalka lett belőle!
Sokan vigasztaltak: biztosan beteg lett volna! De könyörgöm, akkor is az én gyerekem!
Tudom, ha ő megszületik, ma nem lenne itt az én drága Zétény babám! De nekem akkor is fájdalom volt, sokat gondolok rá a mai napig!
Mikor Boginál és Zétinél felajánlották a magzatvíz vételt (mivel vén vagyok, mint az országút) elutasítottam!
Volt aki úgy vélte felelőtlen vagyok!
Nos leírom még zárásként a gondolataimat, azért, hogy ezzel is jobban megismerj!
Nem én vagyok a jó Isten, hogy eldöntsem valakiről, éljen-e! Ez nem a Taigetosz!
Úgy vélem, ha beteg gyermeket kaptam volna Istentől, akkor azt kellett volna elfogadnom, Isten tudta volna, miért szánja nekem!
Másrészt a család nem feltétlenül csak a rosszat a szenvedést kapta volna osztályrészül, hanem tanulhatott volna igaz szeretetet, megértést, őszinteséget, toleranciát… stb.
De van erről egy őrült elméletem is!
Ki dönti el ki a normális?
Valóban mi vagyunk, akik ép végtagokkal, ép testtel, épnek tűnő elmével születünk?
A születésüktől fogva fogyatékos emberek őszinték!
Őszintén szeretnek, haragszanak, cselekszenek!
Mi pedig akik épek vagyunk? Alakoskodunk, hazudozunk, jópofizunk, álszenteskedünk! Nem merjük kimondani az igazat! Arról sem ha szeretünk, arról sem a ne adj Isten gyűlölünk!
Újra kérdezem ki a normális???
Persze, ha valaki úgy gondolja nem tudja, nem akarja felvállalni a beteg gyermekét, én nem ítélkezem, ehhez nincs jogom! Tiszteletben tartom a döntését, nem én élem a mások életét!
És ezt nagyon komolyan gondolom! Tehát senkit nem megbántani akarok, de az elején megígértem leírom a gondolataimat, mégpedig őszintén, hiszen csak így ismerhettek meg engem!
További gyönyörű napot mindenkinek és elnézést a zaklatásért!
Puszi GABI
Hála Istennek az én gyermekeim nem betegek, és igyekszem őket is az őszinteségre nevelni!
Kedves Gabi! Még nem olvastam végig a blogodat, de nagyon érdekesnek találom!
Csodállak az erődért, minden elismerésem.Én is mindig szerettem volna sok gyereket, de sajnos az a fészek nem bizonyult eléggé biztonságosnak, ami nekem akkor volt.Így nem választották, csak ketten.Én igazából cescsemős nővér vagyok, így kárpótolnak a picikék.Az élet valahol mindig egyensúlyra kényszeríti az embert, csak küzdeni kell érte.
Kedves Gabi életed példaértékű. Megismerésre érdemes, sok ember okulására is. Hogy mennél több ember megismerjen, az olvasó sarkomban a helyed.